2016. november 5., szombat

Újvidéki arcok

Itthon is szívesen nézem és fotózom az embereket az utcán, érdekelnek az arcok, a sorsok, amelyeket mögéjük gondolok. Ez a szórakozás külföldön még érdekesebb tud lenni, nem mulasztom el, ha alkalmam nyílik rá. Főleg egy olyan országban járva, amellyel sok minden összeköt minket és amelytől sok minden elválaszt is egyben. Egy olyan országban, ahol harminc évesek a háborús veteránok és ahol hivatalos nyelv a magyar.
Íme néhány fotó Újvidék és Pétervárad utcáiról, hétköznap, hétköznapi emberekről.
Hogy nagyobb számban fordulnak elő idősebb vagy nehezebb sorsú emberek, az ne tévesszen meg senkit, csak az én szubjektivitásomnak köszönhető, Újvidék egy modern, élő és fejlődő nagyváros, sok jómódú emberrel, fiatallal és gyermekkel. A magyarok viszont elfogytak, az utcán egyáltalán nem hallani magyar szót!



Ezeket az arcokat mi többnyire már csak a hetvenes évek fotóiról ismerjük. 


A társadalmi rétegek között itt is hatalmasak a különbségek!



Újvidék 2021-ben Európa kulturális fővárosa szeretne lenni. (S mellesleg a hölgy sem utolsó)



Mindenki az épületek előtt, a szabadban dohányzik. Pedig Szerbia nem is EU tagállam.


Mintha csak otthon lennénk! Igaz, hogy a naspolya nem annyira divatos, de a használt telefont nálunk is így árulják a zöldségpiacon.  


Az ószer. Nem tudom, szerbül hogy mondják neki. Amúgy pedig elég sokkoló, hogy a cirill és a latin írást is használják, sokszor egyazon plakáton, utcanévtáblán.




Miért ne?



Kukucs!


A bácsi végigolvasta a sajtót és a belvárost. Minden nap láttam, hol itt, hol ott, mindig ugyan ebben a pozícióban. 


Úgy látom, szerbek is ilyen arckifejezéssel jönnek ki a városházáról!


   Gyanítom, hogy ő tudna mesélni ezt, azt!

2016. május 15., vasárnap

A búcsú arcai


Búcsú ide vagy oda, az az igazság, hogy a tömegnél engem valójában sokkal jobban érdekel az ember, aki a tömeget alkotja! Egyéni sorsok, élettörténetek sejlenek fel az arcok mögött, érzések és érzelmek végtele sora, melyek közül a legbanálisabb is érdekesnek tűnik a számomra. Ezért fotózok arcokat ott, ahol legtöbben csak tömeget.
A szombati nap eredményeként született képekből válogattam néhányat azok számára, akik hajlandóak végignézni.
















2014. december 5., péntek

Péterfy Gergely - Kitömött barbár - Nem annyira ilusztráció, mint inkább inspiráció.

A vörös bársonnyal bélelt vitrinből felénk lépő alak képe mindannyiunk számára ismerős. Hiszen nap mint nap találkozunk ilyennel, miközben az utcát járjuk. Igen, a próbababák a kirakatokban! Néha kissé groteszk műanyag testek, amelyek mégis többnek tűnnek önmaguknál.

Játszunk el a gondolattal, hogy ők valójában emberek, akik valaha közöttünk éltek, s kiknek megfakult bőre még mindig hordozza egykori személyiségük halvány nyomait. 
 

Vannak akik kíváncsiak ránk.

Mások teljesen magukba fordultak, látszik rajtuk, hogy nem érdekli őket a külvilág.

Talán néhányuknak még vannak álmai, tervei. Vajon visszavágynak az élő emberek közé?

Vagy jól tudják, a kinti világ kegyetlen, s úgyis megpróbál megnyúzni, mert barbár vagy, ha más vagy, ha mást szeretnél, többet, jobbat mint a valóság a sarok mögött. 

S a megnyúzott a tested, a csupasz gép, a hús, csont s miegymás már nem te vagy.    

S a bőröd, kitömve, új vitrinbe kerül, a többi barbár közé. Mert sokan barbárok, s még többen kitömöttek. Valahol mindenki az? Talán csak az tudja, aki odafentről jót mulat az egészen.  

S nagyon szerencsés leszel, ha majd a te vitrined előtt is áll valaki, ki emlékszik még arra, ki voltál, mikorra megkopik, kiszárad, s lepattog a bőr a favázról.



2014. december 1., hétfő

Hermelin - Stoat (Mustela erminea)



 Még a barna nyári bunda fehérre cserélése nem fejeződött be teljesen ennél a példánynál. Szerencse, hogy a havazás beállta előtt hozott össze a sors vele, a fehér hóban biztosan nem vettem volna észre. Érdekesség, hogy mikor megláttam éppen egy szakával "játszott". Nem akarta megfogni, inkább mintha jó ismerősök lettek volna, a szarka a földön szedegetett, a hermelin pedig körülötte ugrándozott a fűben, a menyétfélékre annyira jellemző könnyedséggel.

  

2014. november 19., szerda

Férfiak napja

Tudtátok, hogy ma van a nemzetközi férfinap?
"A nap célja elsősorban a fiúk, férfiak egészségére és a nemek egyenlőségére való figyelemfelhívás. Ezen kívül pedig egy olyan alkalom is, mely elítél minden a férfiak ellen szóló diszkriminációt és hangsúlyozza az elért eredményeiket a férfiak hozzájárulását a közösség, a család, a házasság és a gyerekekkel való törődésben, valamint elismeri a közösségben betöltött nélkülözhetetlen szerepüket." - mondja a Wikipédia.
A magam részéről egy férfi-gyermek viszonyt illusztráló sorozattal kívánnék minden jókat az összes férfi ismerősömnek a világnap alkalmából!







2014. szeptember 1., hétfő

Mindennapi tagédiák - Everyday Tragedy

Avagy: Egy pocok életének utolsó pillanatai
Avagy: A négyütemű gólya

Les


Elkap


 Fordít


Nyel

Ismétel.

Az őszi vándorlás előtt fel kell tölteni a tartalékokat, amennyire csak lehet.

2014. augusztus 29., péntek

A magyar fotográfia napja

A magyar fotográfia napja úgy telt el az idén, hogy egyetlen fotót sem készítettem. Ilyen is van, sajnos! De mivel mégsem akarom megemlékezés nélkül hagyni a mai napot, íme egy régebbi fotó a nagykárolyi Károlyi-kastélyról.
A főbejárata látványosabb, nekem mégis ez a hátsó bejárat a kedvesebb, ezt gyakrabban használtam gyermekkoromban. Itt tartották ugyanis a pionírház fotó-szakkörének foglalkozásait és itt készítettem életem első fotóját 1978-ban. Nem is volt igazi fotó, kamera nélkül készült ugyanis, a fotópapírra helyezett falevél-kompozíció levilágítása és hívása révén. A labor ott volt kialakítva az emelet jobb oldali ablaka mögött, ami akkor rétegelt lemezzel volt beszegezve, hogy nappal is lehessen laborálni. Nagyon jó szag volt mindig odabent! Emlékszem, az első igazi, kamerával készült fotóm nem egykönnyen jött össze. Az történt ugyanis, hogy nekem senki nem mondta, hogy a Szmena 8 filmtovábbító tárcsáját egészen elakadásig kell tekerni, így az első, 24 kockás filmre exponáltam vagy ötvenet. Csak a második tekercsen lettek aztán értékelhető felvételek. Nagy szégyenem, hogy ma sem tudom, ki volt az az úriember, aki minket oktatott, nem tudom néven nevezni mikor eszembe jut. Pedig nagyon szerettem, s talán egy kicsit ő is engemet. Ezt csak azért gondolom, így utólag, mert nekem még becenevet is adott! Sok mindenre emlékszem abból, amiket mesélt. Leginkább talán arra a foglalkozásra, amikor a parallaxis jelenséget próbálta valahogy megértetni velünk, elsős, másodikos gyerkőcökkel. Nem lehetett könnyű dolga!

Ezúton szeretném felkérni a károlyi ismerőseimet, hogy aki tudja, vagy akinek sikerül kiderítenie, ki tartotta a fotó-szakkör foglalkozásait a Kastélyban 1978-79 környékén, az legyen szíves írja meg nekem!