2013. január 27., vasárnap

TnB "Titanium Digital Tripper" fotóstáska teszt - Backpack Review

Ezelőtt hat hónappal, inkább próba képen, mintsem komoly szándékkal, vettem magamnak egy TnB gyártmányú, "Titanium Digital Tripper" fotóstáskát. A feltűnően alacsony ár miatt én eleinte távol-keletinek néztem, aztán kiderült, hogy francia. Ez persze igen keveset számít, mint utóbb kiderült.

Fél éves, meglehetősen intenzív használat alapján szeretnék egy néhány tapasztalatot megosztani veletek, mire számítson az, aki ilyet szándékszik venni magának

A táska "sling" típusú és így néz ki a katalógus szerint (s persze a valóságban is, csak a fotót vettem onnan)

A használata nagyon-nagyon praktikus, a "turn'n take" tényleg nagyon gyors hozzáférést biztosít a géphez, objektívekhez, miegymáshoz. Terepen, városban megfizethetetlen, hogy nem kell semmi teletenni sehová, az előre fordított táskában minden előttünk van egy másodperc alatt. A táska befogadó képessége egy méretesebb alap objektívvel szerelt DSLR kamera, valamint egy másik objektív számára elegendő. Az én Canon 600D-m, és a 70-300-as tele így fér el benne:


Nagyon praktikus a gép fölött lévő zseb, az akku és a kártyacsere is igen gyorsan megoldható. Én a hálós részben a kártyákat, a kicsi, tépőzáras zsebben pedig a tartalék akkut tartom:

 
A válpánt elég széles és kényelmes, még nagyobb súlynál sem vágja az ember vállát. Persze ez személyes érzékenység kérdése is lehet. Tépőzárral állítható és nagyon jó, hogy egy komoly műanyag csattal is biztosítható:


A táska belső oldalán is van egy zseb, itt a személyes papírjaink biztonságban lehetnek, nem lehet hozzájuk férni, míg a táska a hátunkon van.

Na, nagyjából ezek voltak az előnyök.

Most lássuk a konstrukciós gyengeségeket, bakikat.
Először is, egy haladósabb fotós felszerelés nem egy, hanem leginkább két csere objektívből áll, azaz, alap, tele és nagylátószög vagy makró, ízlés szerint. S még akkor ott a vaku, egyeseknél. Ezek már semmiképpen sem férnek bele a táskába, sem a vázon lévő objektívvel, sem külön.

A táska alján nagyon masszívnak tűnő gumi talpak vannak:

Egyetlen hiba, hogy a táskát semmiképpen nem lehet ezekre ráállítani, mivel csak a hátlapján áll meg biztonságosan. Persze, ha csak egy darab súlyos valami van az alján, akkor megáll, de úgy már minek? 

A táska elöl lévő zsebére nagy gondot fordítottak, van benne minden földi jó, kulcstartó, miegymás. A cipzár még össze is lakatolható, ha van mivel:



Egyetlen hibája, hogy a cipzár a zsebnek csak két oldalán fut végig, L alakban, így nagyon limitáltan nyitható. Nem is igen fér bele semmi komolyabb, legfeljebb egy jegyzetfüzet méretű valami.


A táskán nagyon szép karabinerek lógnak, szám szerint kettő. Velük nincs is semmi baj, a gumírozott pántok viszont, amelyek ezeket tartják, nagyon gyengék, semmiképpen sem alkalmasak komolyabb teher hordozására. Legfeljebb a cipzárak biztonsági rögzítésére.


Ugyan ez a helyzet az állvány és egyéb tartozék rögzítését szolgálni szándékozó kisebb gumi fülecskékkel is. Nagyon gyengék és felvarrva is gyengén vannak.


A táska belső bélése valami nagyon puha és nagyon laza anyagból készült, az elválasztó paneleket nagyon gyengén tartja. Az ezeken lévő tépőzáras pántok pedig csak útban vannak, nem kell velük a cuccokat rögzíteni, azok amúgy sem eshetnek ki.
 

No és akkor lássuk a használat közben beállt "elváltozásokat"!

Mindjárt az első, hogy a cipzárak fülecskéin igen vékony a karika. Néhány hét kopás után és az első hidegebb idő beálltával szépen el is törtek. Persze az erélyi fotós nagyon inventív. A képen egy még meglévő és egy már szervátültetett cipzár húzóka látható.


A táska pántján ovális rés van, ez valamiféle fogantyú szerepét kellene ellássa. Az ötlet jó, csak a rés belső peremét feledték el megerősíteni valamivel. Igen hamar kirojtosodott, elkopott. Ezt is javítgattam az idők folyamán, több kevesebb sikerrel. ( a képen a belső zseb is látható)

  
A vállpánt bélését képző anyag is gyenge, s még el is spórolták, ahol lehetett. Alig egy pár milimétert fog a varrás, s persze ez szét is szakad. Javítani sem egyszerű, a varrást sem tartja meg, mint látható a képen.

   
A táska belső oldala elég jól bélelt és puha, viszont a szitaszerű anyag gyenge, rongyosodik. Nagyon kellemetlen tulajdonsága még mifelénk, hogy a réseibe minduntalan belefúródnak a tűlevelek. Persze ez áll a bakancsok, cipők béléseire is, azokkal is sokat kínlódunk emiatt.


Mindezek ellenére a táskát folyamatosan használom.
Nagyjából ennyi volna, ki-ki eldöntheti, akar-e ilyet magának, vagy nem. Én nem javaslom, valamivel (lényegesen) több pénzel ugyan, de egy tartósat jobban megéri megvenni. Arra mindenesetre jó volt, hogy kipróbáljam és megszeressem a "sling" típusú táskákat.  
Kicsit igényesebb anyagokból megcsinálva nem volna rossz ez a cucc, de nálam a "Titanium" jelzőt semmiképpen sem érdemelte ki.

UI: Lehet, hogy egy én egy hamisított darabot vettem meg? :) 

1 megjegyzés:

  1. Hasznos teszt mert ugyebár az olcsóbb dolgokat a tesztoldalak nem szokták górcső alá venni, mert őket általában a gyártók támogatják. Nekünk viszont jó dolog ha tudunk egy kicsit spórolni. Ez esetben bebizonyosodott, hogy kár volt spórolni, na de a próba már mindenképp megérte. A nevesebb gyártóknak is van ilyen slingshot típusú táskájuk, majd ha teljesen szétesik ez akkor vehetsz egy tartósabbat és esetleg nagyobbat kicsivel.

    VálaszTörlés