2013. augusztus 27., kedd

Az út - The Road


2 megjegyzés:

  1. A dombhajlatok változó zöld árnyalatai közt eltűnik, majd újra felragyog a csillogó fehér kanyargó párhuzam: az ösvény. A fehér csillogás vélhetőleg a szekérnyomban megállt, még fel nem száradt víz, de nekem Bodor Ádám jut eszembe: "A néhány nap alatt, amikor hátamon cementeszsákokkal naponta többször is megfordultam az utászház és a Kolinda-erdő között, tavaszodni kezdett. A napsütötte kupacokon az olvadó hó hártyái alól előbukkant a sápadt fű, nyomában a sáfrány, s a növekvő zöld foltokon át a sítalpak nyomai vezettek márványfehéren." Bodor Ádámnál a hatalom beszivárog a társadalom minden zugába, átjárja, mint hajszálerek a testet - nem is mindig vesszük észre, és azzá válunk, amivé tenni akar bennünket: engedelmessé. De a szépség, a csoda, a szerelem még akkor is... És hogy mi köze mindennek a fényképhez? Talán a szerény tájban a szépség, az eltűnő majd felbukkanó útban valami halvány bizonyosság, a sáros szekérnyomokban a szomorúság... az útnak nincs eleje és nincs vége, nem tudjuk, miért járjuk, de mégis...

    VálaszTörlés