2013. november 5., kedd

Az öregekről

Jó ideje már, mióta elkerültem a szülői háztól, elég gyakran megesik, hogy nem tudom otthon tölteni  mindenszentek napját. Nem is csináltam ebből soha különösebb problémát, ilyenkor a legközelebbi temetőbe látogattam ki. A kicsike gyertyalángnak éppen olyan jó a Kerepesi temető mint a Házsongárd, nem hiszek abban, hogy bárhová el kellene utazni ahhoz, hogy lélekben egy kicsit együtt lehessek az Öregekkel. Persze ez nem jelenti azt, hogy nem látogatom meg a sírjukat is, mikor csak tehetem, de biztos vagyok benne, hogy ami belőlük számomra fontos, az semmiképpen sincs ott a szürke kövek alatt.
Az idén is kint voltam Csíkszereda temetőiben, gyertyát is gyújtottam a Párom felmenőinek sírján, de valahogy most nem jött össze a szükséges hangulat. Talán a gondolataimat az öregek helyett a legfiatalabb kötötte le, aki elég hamar megunta az egy helyben álldogálást, néhány perc múltán kérni kezdte, hogy menjünk tovább.
Ez volt az egyik oka annak, hogy halottak napján fogtam magam és kilátogattam egy csendesebb temetőbe.  A másik oka persze a fotózás. Már az induláskor rájöttem, nem fogom tudni tartani magam az eredeti tervemhez, a nap rohamosan közelítette meg a hegyek taréját. Beláttam, hogy nem kapom már el a "kék órát" Csíkkarcfalván, pedig oda terveztem kijutni. Rákoson egy jobbkanyar, s már előttem is van Göröcsfalva 13. századi harangtornya s mögötte a temető, épp a legjobbkor. Még egy felderítő kört járni is volt időm az igazán szemrevaló, minden hivalkodástól mentes, kicsi székely temetőben. Ember alig alig, néhány síron égtek a picike lángok s a falu esti hangjai megnyugtató duruzsolássá olvadtak össze a háttérből. S miközben a nap elérte a Hargita gerincét és én igyekeztem valamit elkapni a hangulatból a géppel, éreztem,  mindenki ott van velem, akit a tegnap hiába vártam. Nagyon jó érzés volt....


S aztán a szomszéd telken a harangozó elkezdett a gyermekek után kiáltozni, hívta őket harangozni. S felkapcsolta a világítást a temetőben, a nagyon praktikus de egészen ronda, éles, fehér fényű reflektorokat. Hát ennyi  volt a hangulat, de már nem is bántam. Csendesen megindultam én is vissza az életembe.

UI. Elfogadom a segítséget attól, ki képes lefordítani a bejegyzés címét angolra.

6 megjegyzés:

  1. Nagyon igazad van, 30 éve én is majdnem mindig mások sírjánál voltam gyertyát gyújtani és gondoltam közben az enyéimre is. Kicsit értetlenül figyelem azt, hogy sokan egy sír miatt többszáz kilométert utaznak, míg az élő ősök miatt nem jöttek el. Pedig haláluk után már tényleg igaz amit írtál, hogy "ami belőlük számomra fontos, az semmiképpen sincs ott a szürke kövek alatt".
    Nagyon jó az ég színe és hatásos a színes égbe alulról felkúszó fekete, kihegyezett kontúr.

    VálaszTörlés
  2. Elgondolkodtató az eszmefuttatásod és hangulatos a kis temetőről készített fotód.
    Sajnos manapság már a külsőségekről szól ez az ünnep is: ki visz drágább virágcsokrot, több mécsest a temetőbe.

    VálaszTörlés
  3. ...nem csak külsőség, hogy mások mit gondolnak, hanem az is, hogy amit esetleg éltében nem adtunk meg, azt most ezzel akarjuk túlkompenzálni?? Kultusz? hatalmas síremlékek, roskadásig megtömve mindennel ilyentájt halottak napján... Lehet tévedek.

    Címmel kapcsolatosan meg az öregekről élő, idős emberek jutnak eszembe :) Angolul tán About old people szó szerint...

    VálaszTörlés
  4. A fotó nagyon tetszik! Nagyon szépek a körvonalak.

    VálaszTörlés
  5. Amint először rápillantottam a képre, ösztönösen mondtam ki, hogy ...dejóóó!
    Nemcsak a szép színek fogtak meg, hanem az alakzatok szép elhelyezése is a képen.

    VálaszTörlés
  6. Érdekes megközelítés a leírásod a valóságnak, de igaz.
    A fotó viszont nagyon szép és karakteres lett. Gratula.

    VálaszTörlés