Ha már mindenképpen csúszni kell, legalább csússzunk nagyot!
2013. március 15., péntek
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Népszerű bejegyzések
-
Búcsú ide vagy oda, az az igazság, hogy a tömegnél engem valójában sokkal jobban érdekel az ember, aki a tömeget alkotja! Egyéni sorsok, él... -
Te láttad amit én?- kérdezte néprajzi végzettségű párom, felriasztva a hosszú autóút egyhangúságából. A kis erdélyi román faluban a néni a ... -
Ezopus (Aesopus, Aiszóposz, stb.) óta minden kisgyermek tudja, hogy csak és kizárólag magas nyakú edényből, ilyen formán: Aminek ugye a... -
Kedves Grimpix barátom kihívására reagálva én is megnéztem, mi van a fotóstáskámban. Hát kb. ennyi: Ez a szokásos terep felszerelése... -
A vörös bársonnyal bélelt vitrinből felénk lépő alak képe mindannyiunk számára ismerős. Hiszen nap mint nap találkozunk ilyennel, miközben a... -
A Csíki Anyák Egyesülete rendezvényén mi is ott voltunk. Néhány fotó, csak kiegészítésképpen. Mások által készített, hosszabb képriport az e... -
"Benépesült szombat délelőtt a szépvízi Nád-dűlő, ahol a település lakói – régi hagyományukhoz hűen, októberben, Gál ... -
Itthon is szívesen nézem és fotózom az embereket az utcán, érdekelnek az arcok, a sorsok, amelyeket mögéjük gondolok. Ez a szórakozás külföl...
Jó kis csúszdagyűjtemény.:-) Az Udvarhelyi sétatéren Matild volt a csúszda neve gyerekkoromban és elefánt formájú volt.
VálaszTörlésKelet-Európa hátsó udvara. Ez a környezet egyszerre ijesztő és megható: távolról (és fényképen?) beélhetetlen, rideg, kopott, embertelennek látszó helyek. A mindennapi használatban (és a fényképen?) valamelyest mégis megszelídülnek, megmutatják kopottságukban is élni akaró arcukat, igyekezetet a használhatóságra és kedvességre: rosszul tervezett, könnyen széteső, balesetveszélyes csúszdák... melyek valamikor egy ötlettelen és sematikus várostervezés maradványaiként vegetálnak és roskadoznak itt. Kedvesek ezek, vagy voltak-e valaha is azok??? Most persze, sokkal inkább egy szellemváros otromba tákolmányainak mutatnak, semmint emberekkel, élettel teli lakókörnyezet használható elemeiként. Szellemváros és élő város eklektikája. Vajon meddig?
VálaszTörlésMindörökre! A város alaptulajdonsága, hogy mindig a saját romjaira építkezik, nem lehet másként. (Esetleg Le Corbusier Chandigarh-ja lehetne a kivétel, ha működne) A ma még élő városelemek is így végzik majd. A múlt otromba csontvázaiként még egy darabig kapaszkodnak a jelenbe, aztán végük. Nincs benne semmi különleges, de mégis meghat valami módon. Talán azért, mert az életünk egy darabkáját is magukkal viszik!
TörlésKöszönöm a hozzászólást!